CICISTRIGULA!

..az Anton zenekar új gitárosa..
 

<folytatás a katt után>

szomorú a tény, hogy egy ilyen vidám, kellemes szeptembert ilyen vérlázító kussban kell megélnie a jó kis zenekari blognak, de nincs mit tenni. ami igaz, az igaz. szeretném megállítani a homokórát és visszatömködni a komisz homokszemcséket annak felső részébe, hogy újrapörgetve a 2011. év 9. hónapját, megtömjem azt eseményekkel, de az ilyesmit nemhogy nem lehet, még csak kedvem sincs hozzá (és így keveredtem ellentmondásba mondatkezdő önmagammal).

szóval a pletykák igazak.. a zenekar környékén alig történik valami; a próbatermen ördögszekerek suhannak át, a cineken megül a kétcentis ótvaros por, nekünk pedig lassan újra benő a dobhártyánk. én magam is csak azért vésem be ezt a bejegyzést, hogy ne kelljen még gyászosabb körülmények közt beismernem később, hogy ebben a hónapban mindössze kétszer blogoltam.

hősünk mélyet sóhajt, majd összeszedi gondolatait és írni kezd. közben rájön, hogy ezt-azt azért mégiscsak illene megosztani.

- szóval volt egy meddő szőnyegfelrakó hadjáratunk az elmúlt héten, ami össznépi porszívózásba torkollott. mindannyian megtanultuk, hogy a pillanatragasztó mégsem olyan hatékony, mint ahogy azt általában elképzeljük. szerencsére nem adjuk fel.. hamarosan ismét megkíséreljük feltúrni a tök randa zöld szőnyegeinket a falra, hogy végre elfedhessük velük a még randább tojástartókat. húáh.

- másfelől a kitartó jammolás eredményeként újabbnál újabb témák születnek meg, és amennyiben találunk a kis porontyoknak megfelelő szoptatódajkát, könnyen lehet, hogy magát a slágergyanússágot is magukba szívják az anyatejjel együtt.

- haarmadrészt lehet, hogy lassan egy éves is lesz már ez a blog (bár lehet nem, ezt még illene ellenőriznem, mielőtt vaktában köszönteni kezdek)

- negyedrészt pedig egy sunyi félmondatban lerántom a leplet a zenekari titokról: már hetek óta van új gitárosa az Antonnak. Hogy miért nem szóltunk róla eddig? Mert nem akartuk elkiabálni. És hogy miért éreztük úgy, hogy ilyen sokáig kell nem elkiabálni? Nem éreztük úgy, csak közben lekommunikálni is elfeledtük.

lám, mégsem olyan eseménytelen az élet, igaz-e?

Szóval itt lebeg a levegőben a mindenkit kínzó kérdés.. Ilyenkor lehet hasznos a poroltó a gép mellett, hisz már többen is égnek a vágytól, hogy válaszokat kapjanak.

KI AZ ANTON ÚJ GITÁROSA?

Talán Folyóvíz Főnök? vagy Chéf? Vagy netán Mefityisztó? Avagy a kis gnóm majom, aki folyton vele van? Esetleg Mr. Garrison? Netán Jimbo? Vagy Barbredy rendőr lenne az? Vagy lehet, hogy Ned? Vagy Mr. Broklowsky? Vagy talán a Denveri Musztángok bajnokcsapata? Vagy Lájer András?

A választ megtudjuk a következő bejegyzésből.

Jó éjszakát!

most legalább két percig azon gondolkodtam, hogy milyen etikátlan, összetartani nem akaró, univerzális értelemben vett zenei egységet mérgező hozzáállás lenne, ha indítanék egy "zenekarok akiknél jobbak vagyunk" blokkot a blogon. aztán úgy döntöttem, hogy mégsem teszem meg, mert hát valóban tahóság lenne. meg aztán közben be is fejeződött a Hódító Hódok zenekar Dal elalváshoz című száma, így a motiváció is kevesebb. Á, de közben újrakezdődött, amiért repeatre van állítva a béesplélyer. Szóval megújult lelkesedésemet döngölöm a földbe épp. térjünk vissza a munkához.. merengjünk el egy pillanat erejéig (na nem, harmadjára nem mehet le) azon, hogy miért írunk elipszilont abba, hogy player.

no amúgy mostanában újra elkezdjük a rendes próbákat, amiért mindenki hazatért külföldről/gólyatáborból/vidékről és lassan de biztosan én is begyógyulok. remélem.

mindent összevetve azt hiszem a mai volt a harmadik nap, amit egy az egyben vágással töltöttünk, de most már nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy volt értelme izzadni. a végső mérőszámok a következők:

- 1 db trailer a Rock for People Ródmúvihoz

- 1 db Rock for People Ródmúvi

- 1 db videoklip, amit a Rock for People és a Mentás buli anyagából hoztunk össze

- további 4 koncertfelvétel a Rock for People-ről, amit 3 kamera nyersanyagából raktunk össze

természetesen, ha nem lennénk gecijók, akkor azt mondanám.. csakhogy nem mondhatom. mert hát. gecijók vagyunk. a videókat szép fokozatosan adagoljuk, mert mi értünk az időzítéshez. leghamarább valószínűleg a jó kis ródmúvi kerül ki az éterbe a hétvége folyamán. addig is szeretném kifejezni mély együttérzésem az egész zenekar nevében, amiért rettenetesen fáj a seggetek...

...mert hát nyilván tűkön ültök. HAHAHA!

jóéjt.

Olivér átrongyolt hozzám csöpelre (élet- és vagyonbiztonsági (ha nem csal az emlékezetem a KRESZ-ben is valahogy így fogalmaznak) okokból nem vagyok hajlandó részletesebb tájékoztatást adni a kúriáról, ahol élek) ...

...és vágtunk két álló napon át. volt némi feszültség, könnyek és kurvaanyázás, ámbátor alapvetően egy harmonikus alkotófolyamat eredményeként lehúztuk az összes létező bőrt arról a kétórás anyagról, amit a Rock for People fesztiválon rögzítettünk.

ennek a magaskultúra fellegvárát ostromló audiovizuális csokornak láthatjátok szerény előfutáraként a Rock for People ródmúvi hivatalos (angolul official) trailerét. pattogjon hát a popcorn, és induljon a családi mozizás!

mindemellett egyébként megnéztük a tűzijátékot, mert hát mi is ki vagyunk éhezve a látványorgiára, a vizuális bőségkosárra, a szemet gyönyörködtető félórás robbantgatásokra, s minden egyébre, amire az angol azt mondaná, hogy feast for the eyes. megszámoltunk 30, azaz harminc ( HARMINC ) Fila táskát az ünnepség keretei között, Olivérnek pedig - mily' irónikus - ezt követően ellopták az Eastpakjét (bár igazából csak elfelejtettük magunkkal vinni egy padról és később már nem leltük meg). Szóval aki mostanában sötétkék (?) Eastpak válltáskát lát valakin, akinek 10-es skálán legalább 6-os szinten gyanús a külseje, az nyugodtan támadjon az illető arcának egy ölésre is alkalmas fogkefével, vagy önnön tépőfogaival azt kiáltozván, hogy "rohadj meg te szarfaszú tolvaj geci, hát nincs benned emberi érzés, hogy meglopod az olivért?". nyugodtan.

a Cheersben amúgy mindössze 140 forintért kapható buborékmentes ásványvíz.

a blog a fogyasztói társadalom terápiás csoportja. azzal az egy apró kitétellel, hogy ebben a környezetben nem túlságosan érdekelnek bennünket a körülöttünk ücsörgők gondolatai és problémái. mi magunk vagyunk. önzőn kitoljuk magunkból a gondolatokat, mint holmi kövér férgeket, és annak biztos tudtában, hogy szavaink megtalálják a maguk kis közönségét az éterben, alávetjük magunkat a kimondott szó erejének. olyasmi ez, mint a függőség és annak beismerése. nem az a lényeg, hogy kimondod. hanem, hogy akkor mondod ki, amikor annak jelentősége van. ebben a környezetben pedig, ahol furcsán meztelennek érzi magát az ember, gyakorlatilag minden bír némi jelentőséggel. már minden, ami a "publikáció" túlsó végén létezik. ha tudnám, kik olvassák a blogot (vagy épp kik nem), rögvest jelentőségét veszítené a varázs. a kulcs a megfoghatatlanságban rejlik és persze abban az egyszerű tényben, hogy a csiszolatlan elme is képes vicsorgó szörnypofát képzelni a két, sötétben pislákoló fényforrás köré. szörnyek mindig lesznek. rajtunk múlik csupán. és amíg szörnyek bújnak a sötétben, addig én a posztokat is csak annak a kecses nőnek ajánlom jó szívvel, aki tegnap lett a holnapom, s holnap már tegnapom lesz. így van ez jól.

..és hogy hol marad a beismerés, ami kőbe vési a megfoghatatlant? remek a kérdés, kedves dániel! most megfogott.

valóban.

valami érthetetlen okból kifolyólag az impotencia döglegyes mocsarába süllyedt a blogírás, ami módfelett bosszantó, különösen mert azért lenne miről blogolni.

pfalzi távozása óta kőkeményen nyomjuk a gitáros kasztingot, ami azt jelenti, hogy "zsűri" felirattal ellátott öltözőből vonulunk ki főműsoridőben, miközben igyekszünk elhárítani mindenféle orv fotóst, és helyet foglalva a tony montanatól lopott bőrfotelben (természetesen egymás ölében), szakértő mód vonjuk fel a szemöldökünk, valahányszor egy lelkes jelentkező a húrok közé csap a megasztár színpadán.

nát.

szóval már két ízben is zenéltünk együtt jelöltekkel, és úgy érzem szép kilátások nyílnak a jövőre nézve. igyekszem diplomatikusnak tűnni, hogy a blogot orvul olvasó potenciális gitárosaink ne tudják ölbízni önmaguk.

most csodálkoztam rá, hogy még Hegyaljás beszámoló sem volt. persze így már nem is lesz. nyilván be voltunk baszva.

dolgozgatunk egy új számon egyébként, de a gitárosváltás kissé megnehezíti a folyamatos előrehaladást, így kissé belassultunk tán, ami csak azért nem baj, mert én magam meg a gyomorsavóval küzdök nagyerőkkel, ami miatt - hajjjj, hullassátok szűz könnyeitek, pirospozsgás kebletekre ti hamvas leányzók - egy darabig nem tudok énekelni. most várom a biztosítót, aki egy rojszrojsszal* fog kárpótolni a sportsérülésért.

addig is imádjuk együtt a natúr mogyorót!

és a szép szőke lányokat!

és azok pirospozsgás kebleit!

mondtam már, hogy pirospozsgás kebel?

nos, további szép estét, drága drúgjaim!

*megtehetném, hogy megnézem, de lusta vagyok beguglizni.

azt álmodtam, hogy fent vagyok vele. finnországban. furcsa a meg nem nevezés. bárkire gondolhatunk. gondoljunk jim morrisonra. vagy arra a srácra, aki olyan lágy hangon énekli a promenade-ot a kiállítás képeinek emerson lake and palmer féle feldolgozásában. lézerhangok törik szét a képet. egy pillanatig úgy gondolom, nem is szabad ilyesmit, mert árgus szemek lesik becsmérlőn minden lépésemet. lessék csak! másodjára is ódon a kastély. odafent voltam tehát megint. a steril lakótelep, ami a nyugati parton húzódott, egy furcsa, dunadüllőre hajazó környezetbe ágyazva szakadt le a partszakasztól. magas fakerítés választotta el mindattól, ami a valódi északot jelentette. én a panelházak mellett álltam, de láttam a rést a kerítés fokai közt. ő is ott volt. ha nem várt rám, a helyzet hozta így. ismét békesség költözött a szívembe.

<súlyos sorok törlése hasítja ketté az éjszaka seggébe markoló Hammond-orgona szólóját>

írogatunk valami újat.

nagyon tetszik.

a mai poszt több értelemben is eltér majd a megszokott standard agymenéstől. leginkább azért, mert idáig összesen egyszer került sor hasonlóra. egyetlen egyszer, de nincs mit tenni, hisz az oroszlánok előbb-utóbb meghalnak a szavannákon. lelkük felszáll a csillagok közé, testükből viszont fű növekszik, és az antilop - mint azt tudjuk - megeszi a füvet.. az antilopot meg az oroszlán.

szóval az élet nem áll meg, és az örök körforgásban néha elhullik egy oroszlán.

giccses felvezetés off

ezeréves történet, tulajdonképp már koncerten is bejelentettük, de nincs az a(z) kurvaisten, hogy ne emlékezzek meg erről a blogon is:

Pfalzgráf Tamás, a zenekar (és a világ) legidősebb embere, az ember, kinek orra a sok pofára eséstől oly' nagy (és nem azért, mert ősei száraz lábbal keltek át a vörös-tengeren), az ember, ki oly' sok szögesléccel fenyegetett már, hogy a kurvaöreganyánk is beleőszülne, az ember, kinek sdoahuioh

szóval Pfalzi, kilépvén a zenekarból, elhagyja köreinket, és elfoglalja helyét Csiszi mellett az örök rákenrólmezők színpadán, ahol véget nem érő dzsemmelésbe kezdenek.

persze rage against the machine-t ott is illetlenség játszani.

ugyanitt szeretnék neki Boldog Születésnapot kívánni az Anton zenekar nevében. Ajándék már nincs, mert az csak a tagoknak jár <kajánvigyor>

hatalmas tömeg előtt játszunk egy kör alakú színpadon. fel vagyunk készülve mindenre. a beállás pillanatában még amolyan össze-vissza katyvasz rendeződik át kisvártatva egy harmonikus egésszé, megtörve az addig oly' meghatározó kakofóniát. kellemes trombitaszólam harsan fel, felkeltve a hangosító érdeklődését is. most még a kábelek rendezgetésével foglalatoskodik, de hamarosan odajön hozzánk, mi pedig a lehetőséggel élve megkérjük, hogy képességeihez mérten igyekezzék rögzíteni a sávokat, hogy kiadhassuk a koncert DVD-t. kevés számot játszunk, ez pedig kicsit zavar minket, hiszen a tömeg ennél talán többet is be tudna fogadni. ennyi ember előtt még nem zenéltünk. kicsit úgy érzem magam, mint azok a félceleb-félzenész popsztárok, akik sikító 16 éves lányokat céloznak meg a zenéjükkel, és vidéki plázákban lépnek fel hatalmas rajongótábor előtt. persze ez nem pláza, hanem egy rockfesztivál, viszont tényleg mindenki 16 éves. üvöltök a mikrofonba, amiből a hangom egész másképp szól, mint próbákon. ilyenkor mindig eszembe jut, hogy egy jó mikrofon csodákra képes. nem emlékszem rá, mióta megy a koncert. akkor eszmélek fel, mikor a kritikus pillanatban mögöttem nem hallatszik többé a dob. a szimulákrum szól épp, én a verze közepén vagyok. de nincs dob! olivér kényelmesen ül egy emelvény tetején a dobcucca mögött, valamit keresgél talán. mire eszembe jut üvölteni a zene már teljesen szét van csúszva. valószínűleg elértünk a második verzéhez, de már a gitárok sem szólnak ritmus hiányában. minden áll.

"legalább egy lábcint adj!" - könyörögtem. olivér tehetetlennek tűnik. hiába nézem, nem tudom kivenni, pontosan mi az, ami miatt képtelen a játékra. talán nem is a dob mögött ül. talán polipcsápok szorítják a testéhez a végtagjait, képtelenné téve őt a dobolásra. talán nincs kedve.

indokolatlan szünet. a tömeg még lelkes, bár egyesek már idegesen toporognak. olyan ez, mint az áramszünet a manu chao koncerten. vagy a kornon? mindenki ránk vár. csalódott vagyok. felébredek.

álomkoncert vol. 2

hamarosan megyünk Hegyaljára. utána számcsinálás, betanítás, betanulás. ja de még azt se írtam, hogy miért.

..szóval öcsémmel napszemüvegeket próbálok a teszkóban, és amikor már a leghülyébb színűeket mustráltam, kiszúrtam az idei nyár favoritját: a kéket. öcsém foghegyről veti oda, hogy szerinte rossz választás, bár alapvetően pont olyan, mint az Anton. Meg kell magyarázni róla, hogy miért jó.

itt nevettem fel hangosan.

aztán megvettem a kéket.

voltunk Pécsett a Rockmaratonon. Zenéltünk egy teli sörsátornak, ahol mogorva rockerek próbálták felvenni az első sörük mellett az aznapi ritmust. Érdekes élmény volt. Úgy érzem, hogy tök jót tesz a sok koncertezés a színpadképünknek, bár alapvetően még a mai napig lehangol, ha nem hallom magam. Ki a fasz tud az ilyesminek örülni. Szóval még van hová. Mindig van.

Meg aztán folytatom az alkoholmaratont, amit a Hegyalja Fesztivál fog betetőzni, így az agysejtjeim már most igyekeznek beszari patkányként menekülni a süllyedő hajóról, mielőtt én magam gyilkolom meg őket. Az ilyen pillanatok viszont nagyon jót tesznek a bennem lakozó trubadúrnak. Mindenféle dalszövegeket írok. már megint.
 

Mint ahogy azt már korábbi "csehül állunk" c. posztunkból is kideríthettétek, nemrégiben meghívást kaptunk a cseh Rock For People fesztiválra - tegnap voltunk.

Érdekes esemény volt, leginkább mert röpke 24 óra alatt megoldottuk a lejutást, a performanszot és a hazatérést is. Időközben természetesen nem kizárt, hogy elképesztően lefáradtunk, de ilyesmiben talán izgalmasabb lenne a sofőrök véleményét meghallgatni.

Biztos, ami biztos alapon, a koncert napja előtt még próbáltunk egyet, ami azzal járt, hogy késő este zuhantam be kis kúriám küszöbén. Igyekeztem magam kipihenni, de dolgoznom is kellett, ráadásul a hajnali 3-as kelés sem játszott közre a csipkerózsikát megszégyenítő beauty sleep tervszerű kivitelezésében. egyszómintszáz; egy darab órát tudtam aludni és kurva álmos is voltam. Szokásos másfél órás BKV-n döcögést követően kiértem a próbateremhez, ahova kis késéssel befutott a két autó is. Bepakolás. Indulás. Rákenról.

Az odaút során két említésre méltó dolgot szeretnék feltétlen kiemelni.
Sikerrel kifejlesztettem azt az alvási technikát, melynek köszönhetően nem kell a középső ülésen  szorongva, a nyakamon egyensúlyoznom a fejemet, viszont egyik hülye zenekartársam vállára se kell ráborulnom, akik igényesen közrefogtak.
A másik az elképesztően sok tetem! Amint átléptük a cseh határt, egymást követték az utakon a nagyobbnál nagyobb húspacák. Pocoktól a nyúlon át a rókáig itt - feltehetőleg - mindenféle volt. Olivérrel még játékot is kitaláltunk a jóöreg "hopp kutya" elvén (és ez a játék nem a rubik kockázás volt, hanem a "hopp tetem").

Leérvén a kisvárosba, aminek azóta sem tudom a nevét, de valószínű, hogy hasonlít a hrvadek hralovicére (valami ilyesmi él az emlékezetemben), kis kitérővel ugyan, de megtaláltuk a fesztivált. Begyűjtöttük az elképesztően fos színű VIP karszalagokat, leparkoltunk az elképesztő VIP parkolóba, majd bementünk az elképesztően csak VIP személyek számára látogatható produkciós irodába, ahol összeszedtük a pénzünket a.k.a. a gááázsit. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezek a csehek ijesztően nem beszélik az angolt. A fizetség átvétele során olyan activity szkillek bontakoztak ki a Fongiban a végére, ami bármelyik félunalmas családi összejövetelen előnyére válik majd, innentől örökké. Zsebre pakolván a pénzt megtekintettük a rendezvényt is.

Alapvetően nem kell egy nagy rendezvényre gondolni. Illetve nyilván kell, de semmiképp sem a Szigetnek kell a szemünk előtt lebegnie, mikor azt mondom, hogy ez a legnagyobb cseh rockfesztivál. Valahová a Hegyalja környékére lőttük be a srácokkal a rendezvényt. 5 színpaddal dolgoztak, ebből kettőn futottak le a nagy nemzetközi, illetve közepesen nagy cseh előadók, a másik három színpadból pedig kettőre emlékszem összesen, de ez bizonyára az én hibám. A mi színpadunk a Showcase volt, ahol a feszt utsó napján magyar előadók léptek fel az interkulturális kulturálatlankodás jegyében. És itt ugrik a majom a vízbe, s egyúttal nyer értelmet a tény, hogy a Rock For People egy reptéren található. A Showcase színpad egy ősréginek tűnő betonhangárban volt felállítva! Meglehetősen jó hangulata volt a helynek, így mi is kedves mosollyal vágtunk bele a napba.

Kezdetként lepacsiztunk mindenkivel, majd behajtottuk a minket megillető furcsa kuponokat, amikről kis szerencsétlenkedés után kiderítettük, hogy mire lehet beváltani. Ezt a beváltás követte. Vettünk gyorsan sört, majd belapátoltunk egy-egy adaggal az elképesztően helyi VIP kajából, amit az elképesztően exkluzív VIP sátorban kínáltak fel,  műanyag tányéron. Eközben a magyar bandák már javában zúztak, szép kis tömegeket megmozdítva. Mi ekkortájt ébredtünk rá, hogy mégsem vagyunk a szerencse gyermekei a főműsoridős 8 órás kezdésünkkel, hiszen amíg a nagyszínpad környékére kora délután a kutya se ténfereg oda szarni egyet, addig estefelé már értelemszerűen a fél világ ott tolong. Szóval a délutáni idősáv nyert a Showcase színpadnál, hiszen a félig másnapos cseh közönség nagyon szívesen akklimatizálódott egy hűs hangárban, a nap első söreit kortyolgatva, miközben hangulatos zene szólt.

Mire sorra kerültünk, már csak a legkeményebb cseh-hungarista arcok maradtak a hangárban, de nekünk nem okozott gondot őket is feltüzelni. Szétpakoltunk két kamerát a színpadon, egy harmadikat pedig Tamás nővérére bíztunk, aki a közönség soraiból filmezte a koncertet, így összességében jóféle vizuális anyagot halmoztunk fel.

A lényeghez érve fogyott el a bennem lakozó grafománia.

Ellőttük a puskaport mindenesetre. Ilyen nagy színpadon még nem volt szerencsénk játszani, viszont nem érzem úgy, hogy megszeppentünk volna. Lendületesen berohangáltuk az egészet, és jó bulit csaptunk azoknak, akik voltak elég kitartóak, hogy megvárjanak minket. Itt említeném meg, hogy külön köszönetet érdemel az a 4-5 cseh kislány, akik annak ellenére is igyekeztek végigugrálni a koncertet az első sorban, hogy néha teljesen összezavartuk őket egy-két 7/8 váltással. Kaptunk nem egy pozitív visszajelzést, és jóféle tapsot is, ami minden formájában öröm a fülnek. Elképesztően jó volt egy ilyen helyen is bulizni.

Hamarosan jönnek felvételek is - ha minden jól alakul. Digitalizálunk, vágunk, ügyködünk és akkor remélhetőleg kijut a világba az első hivatalos Anton koncertanyag is.

Holnap zúzunk tovább, ezúttal Pécsre, a Rockmaraton fesztiválra, ahol a délelőtti idősávban csinálunk rákenrólt és metált, hogy a végén mi lehessünk az az egy, aki mindent visz. Érdemes velünk tartani, blogot olvasni, tagokat bálványozni, mert ennél már csak királyabbak leszünk. percről percre.

Íme az első csodával határos, féligigazi, félhivatalos, ám nagyon őszinte és kedves zenekari vizuális gyönyör tőlünk, nektek. Fogyasszátok felelősséggel!

tengersok idő telt el, mióta utoljára írtam. persze kifogás van rá rendesen, elvégre megszereztük olivérrel azt a dokumentumot, aminél lehet még a kezdő rocksztárság is nagyobb biztosíték a jövőre nézve. az okosabbak már bizonyára kitalálták, hogy a diplomáról beszélek (átadó ceremónia valamikor júliusban - kitérdekel?senkit.).

innen meg már egyszerű a képlet; a diploma megszerzését követő hat napból én ötöt ivással töltöttem, és az az egy nap is csak azért maradt ki, mert kezdett elcsesződni a csillagászati összegekért biztosított torkom, mely tulajdonképp a siker garanciája - s mint ilyen, többet ér a szerelemnél és a pénznél is. szóval egy napon át torokrehab volt, utána pedig Anton koncert a Roham Bárban!

a fenti kép azon kevesek egyike, amin mindannyian látszunk.

a srácokkal még nem sikerült megbeszélni, de úgy érzem jóféle mulatságot csináltunk. én ráébredtem az energiaitalok jótékony placebohatására, a többiek pedig egyéb dolgokra jöhettek rá. őszintén szólva idáig ezt a koncertet élveztem a legjobban, az is lehet, hogy evör (amibe már a kritikán aluli, ám mégis elképesztően őszinte passpartou veretés is beleszámítana), úgyhogy rettentő nagy lelkesedéssel készülök belecsapni a lecsóba a nyáron (most is épp énekelnék, ha nem lenne valami hülye cucc a torkomban, amitől nehézkes)(mindig van valami bajom)(szerintem sztárallűr). egyébként pedig hatalmas köszönet itt is a drúgoknak, akik végignyomták velünk ezt a bulit (utána még elképesztő lealjasodós, sokféle furcsa röviditalt arcba tévős, hajnalig nem alvós mulatozást űztünk, ami éppen jóra sikerült).

ha most nem hagyom abba az írást, sose fogom. rövid híreink következnek.

- Olivér elküldte a Rock for People szervezőinek a programunkat, ahol elsőre tamburint írt a nevem mellé trombita helyett. azt hitte az trombita angolul. aztán azt, hogy franciául. egyik nyelven sem!

- Jelenleg is az Asztallapra ráraktam, lapra de ráraktam hejj c. számunkat hallgatom, ami egyre szebben és szebben szól. Fongi keze alatt ég a munka, így hamarosan eljutunk az Origo megjelentetéséhez!

- ..ebben a pillanatban már a Simulacrum is suhan át MSN-en (mondom én, hogy ég a keze alatt)!

- Facebook oldalunk jelentős ápgréden esett át: Felkerültek koncertfotók, új képek a tagokról, és szívünknek oly' kedves Csiszijét is befeketefehéreztük, hogy mindenki lássa, milyen szürke lett az élete, mióta nem lóg velünk olyan sokat (innen is szeretnék egy kövér ölelést és medúzás-szétrobbanós gettópacsit küldeni Csisznek!).

- diplomás munkanélküliként annyi szabadidőm lett, hogy lesz időm a blogba is életet lehelni. Olivér kezdeményezte, hogy nevezzük át szarbacsaptamblabláról egy másik ritmus szójátékunk értelmében cicistrigulára. hát nem tudom. kommentben lehet vetélkedni.

- hamarosan ugyancsak kikerül egy érdekes klip a musztafári c. dal ezer évvel ezelőtti felvételéhez kapcsolódóan. elvileg nagyon vicces lesz. elvileg.

na ennyi! remélem jól érzi mindenki a nyarat! szép estét/hajnalt!

Aki a korábban kimaradt az antonkoncertes nyereményekből annak most itt az új lehetőség, hogy valami elképesztő hülyeséget nyerjen! Válaszolj helyesen a kérdésre és a holnapi koncerten átvehetsz egy olyan ajándékot ami hasonlóan idióta mint a múltkor kiosztott csipkatonák vhs kazetta.

Hogyan nevezték a honfoglaló magyarok idején a nemzetség vezetőjét, a nemzetségfőt?

Kommentben várjuk a választ, a leggyorsabb nyer :D

Amúgy meg várunk mindenkit a holnapi koncertre.

záróvizsga tekintetében meg utolsó előtti.

ezúttal nincs cím. a kompozíció önmagáért beszél. sarkítások persze vannak, hiszen nem a smack my bitch up-ot kombináltuk össze a szabad ötletek jegyzékével, mindettől független viszont helytálló az a nem túl merész kijelentés, hogy a buborékokban meglapuló sorok, a buborékok gazdáinak szellemi termékei (ez alól egyedül a prodigy bohóca lehet kivétel, mert nem tudom, ő írja-e a dalszövegeket a formációban). direkt vettem dárkosra.

amúgy nagyon örülök neki, hogy mehetünk Csehországba!

sziasztok

Hogy kerül a zenekar közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljára? Hát röviden némi rámenősséggel és egy jó adag szerencsével. Történt ugyanis, hogy néhány héttel ezelőtt valahogy a látókörömbe került egy cseh fesztivál magyar nyelvű facebook oldala, aminek elsőre nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Mint kiderült ez baklövés volt a részemről, mert mire eszméltem már kiválasztottak 7 jóféle magyar zenekart, hogy képviseljék hazánkat a Rock For People nemzetközi színpadának magyar napján. Nos elég kellemetlen volt a helyzet, mert mi nem jelentkeztünk. Azonban itt jön a csavar a történetben: a legkisebb királyfi volt annyira eszes, hogy a veszett fejsze nyelével együtt egy sebtiben összedobott utólagos jelentkezést átdobjon a megadott mail címre. Erről meg is feledkeztem egészen tegnapig, mikor is a zenekari levelesládámban egy furcsa levél landolt amiben nem más állt, mint hogy minket választottak az egyik bandának a 7 fellépő magyar zenekar közé (mivel gondolom valaki lemondta, némi kutakodás után kiderült, hogy ez a SoundVis!on zenekar volt, ha így van akkor nekik ezúton is köszönjük :)).

És a továbbiakban...

..most már nyilván mindhez csinálok. lehet sírni!

Az alábbi - katolikus pr tanulása helyett készített - képet jó öreg kérész c. számunk ihlette

..mert amikor az ember vizsgatételeket tanul, bármire hajlandó, hogy végül mégse kelljen.

madárzaj.

szellemi leépülésem további zabigyerekei a katt után

Jelenleg 199-en kedvelik a zenekar Facebook oldalát, legyél te a 200. szerencsés! Igazold egy screenshottal és tedd ki az oldalunkra, hogy a következő koncerten elképesztő nyereményt vehess át!

http://www.facebook.com/antonzenekar

koncerteztünk egy helyen, ami egy bérház lakásának folyosójáról nyílt ugyan, de maga a placc kb. akkora volt, mint az A38 koncertterem. nem voltak túlságosan sokan, viszont már nem az első fellépésünk volt, mert emlékeztem rá, hogy itt jól hangosították ki a trombitát. ezúttal más hangosító volt, aki kötötte az ebet a karóhoz, és kijelentette, hogy egy mikrofon is elég az ének és a trombita kihangosításához, hiába magyaráztuk neki hosszasan, hogy nem. volt intrónk is, ami alatt a falra vetítettünk egy borongós, sírásra görbülő szöveget, amit kb. valaki sinkovits imre orgánummal olvasott fel. ezalatt pfalzi és fongi jellegtelen akkordokat húzogattak le a gitárokon. elég művészkedősnek éreztem. na de utána jött volna az első szám, a madárzaj, amit fel is konferáltam, ám ekkor találta ki valaki, hogy még nem is ettünk, ráadásul még nem volt a trombita a színpadon. fongival elindultam a bérház többi, lényegesen kisebb szobája felé, miközben az elégedetlenkedő péteri zsolt a koncertteremben egyre csak a kezdést várta. én levettem a cipőm, mert a vacsorázáshoz ez kell. nem szerettem volna sokat szarakodni, úgyhogy gyorsan betúrtam egy szendvicset és felkaptam a trombitát egy kanapéról (már így is kellemetlennek éreztem, hogy percek óta csak kezdeni kéne a show-t), ám fongi ekkor még komótosan rendezgette az evőeszközöket a tálkája körül mondván, hogy neki szüksége van a fellépés előtti nyugodt táplálkozásra. éktelen haragra gerjedtem, hisz már mindenki ránk várt, a tetejébe a cipőmet is elhagytam, ezért egy szakadt tiszát rántottam fel, amiben nagy nehezen megindultunk a terem felé. ekkorra már kisebb tömeg gyűlt össze a színpad előtt (határozottan megérte megvárni, hogy fongi teletömje a hasát), a többi zenekartag (pfalzi, tamás és olivér) pedig az inger c. számot játszotta, amit még a régi passpartou időkben írtunk, és leépítettük az anton repertoárjának megalkotásakor. zorán barátom a színpadon énekelt, nem is rosszul. azon kaptam magam, hogy jár a ritmusra a lábam, az inger határozottan feszes tempóban csöndben belopta magát a közönség szívébe. felmentem a színpadra, és az újonnan vásárolt mikrofont zorántól elkérve befejeztem a dalt, kiénekelve az utolsó "nekem ingert adjatok!" sorocskát, majd jeleztem olivérnek, hogy ez a szám így valóban megszólal. olivér fongira kacsintott, aki köztudottan nem állt az inger újraértelmezése mellett. a vállát vonogatta. úgy tűnt végre elkezdhetjük a koncertet. tökéletes együttállás volt. zenekar kihangosítva, tömeg éljenezve, és már csak annyi kellett, hogy valaki a mikrofonba kiáltson és megkezdődjön az a mélységesen erotikus aktus, melynek során mi tornádóként söpörtük volna el a hallgatóságot azzal, ami a mi zenénk.

ekkortájt ébredtem fel.

ha szeretnék jelentőséget tulajdonítani az álmoknak, akkor azt szűrném le, hogy fongit minden koncert előtt jól meg kell vacsoráztatni... és lehet tényleg fel kéne dolgoznunk az ingert. :D

hol is kezdjem. a végén. az utolsó számnál elrontottuk a refrént.

tegnap ugye felléptünk a roham bárban. csináltunk úgynevezett alaphangulatot a sajnosbatár és a bréma előtt. ez volt az első olyan hely, ahol odafigyeltek a hangosításra. elképesztő. tök más úgy zenélni, hogy hallod, amit csinálsz.

kellemes, családias hangulatban telt el az este, lehet kicsit elcsúszott a szervezés, mindenesetre a helynek tetszett a dolog, kaptunk is egy újabb meghívást, de ez még nemhivatalos információ, úgyhogy jobban nem is megyek bele.

minden drúgnak köszi, akik tiszteletüket tették, reméljük, hogy ez így egy szép barátság kezdete. szinte már lenne kedvem elkezdeni kiragasztani mindenhová mindenféle matricát. mert a promó az nem árt. lehet a budapesti főtereken is bele kéne csuszpitolni (!) a murvába, hogy "anton".

most meg azt fogom csinálni, amit minden koncert utáni másnapon. információs társadalom vizsgára készülök.

aki kizárólag ezen a kommunikációs csatornán keresztül tájékozódik a zenekar ügyes-bajos dolgait illetően, annak a figyelmébe ajánlanám a holnap estét, mikor is a Sajnosbatár és a Bréma társaságában színpadra lépünk a Roham Bárban és egy derekas egyórás koncertet adunk 20.30-as kezdettel.

aki mindezzel nem érné be, az tekerje magát a kontakt rádió hullámhosszára (FM 87,6) ma délután 4-kor, mivelhogy a Hangvillám c. műsor vendégei leszünk! (:

és persze ha koncert, akkor NYEREMÉNYJÁTÉK is van! Kattints a "tovább"-ra és mérettess meg az izgalmas nyereményekért!

már nincs darth vader hangom.

cserébe ide is kiteszem john lennont citromba ágyazva. olcsó humor, tudom. ezért aki nem szeretné megnézni, ne kattintson a "tovább"-ra.