CICISTRIGULA!

Az Anton zenekar felháborítóan együgyű pillanatainak krónikája

élménybeszámoló, csaknem egy hétre visszamenőleg

2011.06.28. 00:53 - dánijel

tengersok idő telt el, mióta utoljára írtam. persze kifogás van rá rendesen, elvégre megszereztük olivérrel azt a dokumentumot, aminél lehet még a kezdő rocksztárság is nagyobb biztosíték a jövőre nézve. az okosabbak már bizonyára kitalálták, hogy a diplomáról beszélek (átadó ceremónia valamikor júliusban - kitérdekel?senkit.).

innen meg már egyszerű a képlet; a diploma megszerzését követő hat napból én ötöt ivással töltöttem, és az az egy nap is csak azért maradt ki, mert kezdett elcsesződni a csillagászati összegekért biztosított torkom, mely tulajdonképp a siker garanciája - s mint ilyen, többet ér a szerelemnél és a pénznél is. szóval egy napon át torokrehab volt, utána pedig Anton koncert a Roham Bárban!

 

a fenti kép azon kevesek egyike, amin mindannyian látszunk.

a srácokkal még nem sikerült megbeszélni, de úgy érzem jóféle mulatságot csináltunk. én ráébredtem az energiaitalok jótékony placebohatására, a többiek pedig egyéb dolgokra jöhettek rá. őszintén szólva idáig ezt a koncertet élveztem a legjobban, az is lehet, hogy evör (amibe már a kritikán aluli, ám mégis elképesztően őszinte passpartou veretés is beleszámítana), úgyhogy rettentő nagy lelkesedéssel készülök belecsapni a lecsóba a nyáron (most is épp énekelnék, ha nem lenne valami hülye cucc a torkomban, amitől nehézkes)(mindig van valami bajom)(szerintem sztárallűr). egyébként pedig hatalmas köszönet itt is a drúgoknak, akik végignyomták velünk ezt a bulit (utána még elképesztő lealjasodós, sokféle furcsa röviditalt arcba tévős, hajnalig nem alvós mulatozást űztünk, ami éppen jóra sikerült).

ha most nem hagyom abba az írást, sose fogom. rövid híreink következnek.

- Olivér elküldte a Rock for People szervezőinek a programunkat, ahol elsőre tamburint írt a nevem mellé trombita helyett. azt hitte az trombita angolul. aztán azt, hogy franciául. egyik nyelven sem!

- Jelenleg is az Asztallapra ráraktam, lapra de ráraktam hejj c. számunkat hallgatom, ami egyre szebben és szebben szól. Fongi keze alatt ég a munka, így hamarosan eljutunk az Origo megjelentetéséhez!

- ..ebben a pillanatban már a Simulacrum is suhan át MSN-en (mondom én, hogy ég a keze alatt)!

- Facebook oldalunk jelentős ápgréden esett át: Felkerültek koncertfotók, új képek a tagokról, és szívünknek oly' kedves Csiszijét is befeketefehéreztük, hogy mindenki lássa, milyen szürke lett az élete, mióta nem lóg velünk olyan sokat (innen is szeretnék egy kövér ölelést és medúzás-szétrobbanós gettópacsit küldeni Csisznek!).

- diplomás munkanélküliként annyi szabadidőm lett, hogy lesz időm a blogba is életet lehelni. Olivér kezdeményezte, hogy nevezzük át szarbacsaptamblabláról egy másik ritmus szójátékunk értelmében cicistrigulára. hát nem tudom. kommentben lehet vetélkedni.

- hamarosan ugyancsak kikerül egy érdekes klip a musztafári c. dal ezer évvel ezelőtti felvételéhez kapcsolódóan. elvileg nagyon vicces lesz. elvileg.

na ennyi! remélem jól érzi mindenki a nyarat! szép estét/hajnalt!

A bejegyzés trackback címe:

https://anton.blog.hu/api/trackback/id/tr513020544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása