CICISTRIGULA!

Az Anton zenekar felháborítóan együgyű pillanatainak krónikája

Csehül állunk!

2011.06.18. 21:54 - rocsok

Hogy kerül a zenekar közép-Európa egyik legnagyobb fesztiváljára? Hát röviden némi rámenősséggel és egy jó adag szerencsével. Történt ugyanis, hogy néhány héttel ezelőtt valahogy a látókörömbe került egy cseh fesztivál magyar nyelvű facebook oldala, aminek elsőre nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Mint kiderült ez baklövés volt a részemről, mert mire eszméltem már kiválasztottak 7 jóféle magyar zenekart, hogy képviseljék hazánkat a Rock For People nemzetközi színpadának magyar napján. Nos elég kellemetlen volt a helyzet, mert mi nem jelentkeztünk. Azonban itt jön a csavar a történetben: a legkisebb királyfi volt annyira eszes, hogy a veszett fejsze nyelével együtt egy sebtiben összedobott utólagos jelentkezést átdobjon a megadott mail címre. Erről meg is feledkeztem egészen tegnapig, mikor is a zenekari levelesládámban egy furcsa levél landolt amiben nem más állt, mint hogy minket választottak az egyik bandának a 7 fellépő magyar zenekar közé (mivel gondolom valaki lemondta, némi kutakodás után kiderült, hogy ez a SoundVis!on zenekar volt, ha így van akkor nekik ezúton is köszönjük :)).

És a továbbiakban...

Tehát most úgy áll, hogy nemzetközi nagyágyúkat felvonultató fesztivál keretein belül Hradec Karlové repterén(?) zúzunk majd Július 5-én, este 8-tól az International Showcase néven futó színpadon. A szervezők kaját/piát ígértek, no meg némi ojrót a benzinbe. :) Sajna grupikról meg kokóról nem volt szó, pedig a szerződést is megkaptuk már, így attól tartok a rákendról már nem ugyanazt jelenti mint 30 éve :(

 

Úgy tűnik alakul a nyári program ugyanis, mint azt korábban tudni lehetett fellépünk a pécsi Rockmaraton tehetségkutató színpadán is, méghozzá július 7-én, tehát 2 napra a cseh kaland után ismét belföldön kalandozunk.

Persze nem elfelejteni, hogy jövő pénteken a Nils és a Love from above társaságában zúzunk egy nagyot Budapesten! Azt még nem tudni, hogy a nyáron lesz e még más buli, de biztos ami biztos alapon ne hagyjátok ki a június 24-i hiriget a Rohamban ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://anton.blog.hu/api/trackback/id/tr992996132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása