CICISTRIGULA!

Ablakomra dermed őszin tekintetedtől a fény
Próbálj meg hinni, az üvegre bízni
Ha megreped sem enged át újra dért

Kihűlt perceket tart vissza
Ki magából többet nem enged
Itt a szükség szülte múlás
Szinte már... idegen

Hívatlan a hanyag
Magával szemben lázad az anyag
Árulás! Gátat tör a lelki áradás
Fárad, és egységgel áltat

Nincs hangom, kiáltok
Arcomra fagynak a szilánkok
Velem együtt a bennszakadt szó üvölti
"Én élni jöttem!"

Kihűlt perceket tart vissza
Ki magából többet nem enged
Itt a szükség szülte múlás
Kéretlen jelenbe dermed

Nélkülem mozdul a Föld
A hang nem számít
Csak a kimondatlan szónak van most súlya
Űrhözragadt lelkem
Nem volt kérdés, nem feleltem
Csak hagytam, hogy testem magát a bolygó-szívbe fúrja

Csak tartson még ma az atmoszféra
Hogy olvadjon burkom
Néma csendem oldja fel a zúgás
Az esés nem fog fájni

Mit nekem az értelem?
Mögöttem nincs más semmi, csak űr
Félelemre képtelen
Levegő, tölts el magaddal!
Úgyis lábra érkezem!
Fúlócsillag, meteória
Nézz fel! Nézz fel és érezz velem!

Létre készen felhőtáncolok
Nem értem, miért nem égek el?
Minden észrevétlen kerül túl közel
Mégsem mozdul semmi el.

Mit nekem az értelem?
Mögöttem nincs más semmi, csak űr
Félelemre képtelen
Levegő tölts el magaddal!
Úgyis lábra érkezem!
Más tüdőbe képzelem
Az első lélegzetem

Létre készen felhőtáncolok
Nem értem, miért nem égek el?
Minden észrevétlen kerül túl közel
Mégsem mozdul semmi el.

Oxigén, részegíts meg, nem az égi jel
Csak egy fúlócsillag vagyok
Árnyékom szűkülő szívében várj
És lelkeden jéghideg krátert hagyok!

 Az ember felkel, benyomja a hallgathatatlan felvételt, amit telefonnal lőttünk el a próbán és nagyjából tizenötször visszatekeri ahhoz a részhez, ahol olyan elképesztően jól lépnek be a gitárok és hasít az egész, mint egy megfelelően élezett konyhakés a husiba. BAZDMEG! ez lehetne a szeretem az ágyalattiszörnyeket poszt, de túl sok ilyen lenne már

Az Anton zenekar nevében szeretnék mindenkinek nagyon boldog Anyák Napját kívánni. elsuhanok virágért és csokiért.

ruhák száradnak a tetőn
test feszül a kéz alatt
ne gondolj most pirkadatra
minden múló pillanat itt ragadt
és az autók nem mozdulnak az utcán

lábak csúsznak szét, a jégen
csöndben máglyát gyújtanak
a Hold ruhátlan az ágyra fekszik
szörnyeim az ágy alatt alszanak, túl mélyen
épp úgy vagyok már én is benne

halkan nem lehet itt lenned!
mindent felébresztek, felébresztelek!

nem tudom hová, csak előre
halott testeket rejtek a tetőre.. előled
mert én vagyok az, mi az égen ragyog
de a tetőn fekvő hullák is én vagyok
alattam fekszem titokban
pár szívet megettem, a többit kidobtam

élét sem érzed, nem féled, hogy lényeg, vagy illan el
mindennek háttal, de mindenre készen, most csak lenni kell
maradj az ágyon kérlek, ha jó, itt élhetsz, színpadon-szabadon
szeretkezünk és a szörnyek távcsövet kérnek a karzaton

mi ez a szag a tetőn? halált fúj a szél
ha akarod megyek én elől, de ha hátulról szeretnéd
itt a létra a létre, csal majd lépre
ma könnyelmű szajhák várnak a végre
ami nem jön, elmenekül.. ha kell, hát érd utol!

kerék csikordul, görcsbe rándul
a test a ruhába csúszik magától
fázik a májusi szélben este sincs már
mozdul a távol

várj! nézz az ágy alá!
ez vagyok én
a tetőről szebb a táj
ha látni szeretnél..

 szeretem a lay me down-t

 nem szeretem a lay me down-t

képtelen vagyok épeszű címet adni a bejegyzésnek.

felezés a jussa az egésznek
a lassú merevedésre meredés
és mered is mondani, ha elég lett
s enyészetbe ringat a feledés

(...)

behatolás a vége, ha megérted.
hatás a vége. bármit is gondolsz.

engedd szabadon a gondolatnyi tüneményt, és majd akkor öleld kebledre, ha ismét eszedbe jut, mert eszedbe szeretne jutni.

ne használd a fejed, csak amire feltétlen muszáj. onnan képezz hangokat például.

szívd magadba a sötétséget, melyet magad körül gerjesztesz, és alakítsd az egészet színtiszta alkotó energiává, de minimum világossággá.

vagy menj fogat mosni, mert egész éjjel baktériumokat érleltél a szádban.

I wanna feel
That i need the real
Anymore
I feel like I've just opened up the door

haha. ha. de hiszen ennek semmi értelme. valóban nincs.

A tegnapi próbán összehoztuk a Lay me down munkacímű dal struktúráját, hozzápasszintottuk azt az énektémát, amit kitaláltam, most már csak egy ütős szövegre van szükség. megint. de izgalmas, érdekes szám lesz. a struktúrája sokkal érthetőbb, mint az eddigieknek, szerethetőbben áll össze a dal.

utána belekóstoltunk valami egészen másba. olyan volt a szám, mint amikor egy panelház tetején a rózsaszín naplementében tereget valaki ruhákat, de csak a sziluettje látszódik. mintha bőgni tudnál a boldogságtól.. vagy mintha épp a hiány töltene el végtelen szeretettel. nem éreztem hasonlót korábban. valódi együttállás volt, és őszintén remélem, hogy nem egyszeri élmény.

a legutóbbi próbánk volt a legjobb idáig.

bár már két napja fáj a hasam. lehet a don pepe pizza. lehet a brokkolis hús. lehet mindkettő.

szóval ha minden remekül alakul, a mai nap folyamán leülök és belehajszolom magam abba a tudatállapotba, ahol a "lay me down"-ból egy másik három szótagos hívószó lesz. és persze magyar.

így tovább, matróz!

Teljesen céltalanul felvettünk egy betolást, de megérte, mert megtapsoltak minket a környező épületek vicces fiataljai :)

A jéghideg verejték ólmos lassúsággal kúszik egyre lejjebb a hátamon, ahogy az erkélyre kilépve szembesülök a valósággal. Valahogy az ablaküvegen keresztül még sokkal távolibbnak tűnt az egész, mintha csak egy TV képernyőjét bámulnám. Így, hogy egy légtérbe kerültem a dologgal, az agyam már semmilyen mentséggel nem tud előállni, és én kénytelen vagyok szembenézni a helyzettel. Nem szeretnék. Ezt érzem magamon.

Minden fejben dől el. Akár skandálhatnám is magamban, kétlem, hogy hirtelen javulna a kedélyállapotom. Elborzadva meredek az élettelen testre, és - amíg olyasmik is lejátszódhatnának bennem, mint az élet és halál örök körforgásának tragikus, vagy épp felemelő színjátéka - csak arra tudok gondolni, hogy ha hozzáérnék, nem kapnék tőle semmilyen válaszreakciót, csak a kérlelhetetlen élettelenséget.

Mégis kinek van joga ezen a világon összesöpörni egy sárgarigót?

Nem is tudnám megtenni. A kis jószágot elkaphatta egy szélroham és az ablaknak csapódhatott - helyszínelek. Nem halhatott meg azonnal, de felszállni már biztos nem tudott, ezért megpróbálta odébb vonszolni a kis testét; így szorulhatott be az erkély padlózata és a korlát közti résbe. Önző gondolat, de most már csak az jár a fejemben, hogy miért nem maradt simán a padlón. Így most ki kell onnan húzni.

Vagy épp nem. A kezemben bravúros ívet leírva fordul meg a seprű. A végét finoman a madár testéhez illesztem.

Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm.

Finom ellenállásba ütközik a seprűnyél vége, ahogy gyengéden a tollak közé simul.

Szeretlek

A test csúszni kezd lefelé. Magatehetetlen.

Sajnálom

Egy szárny átzuhan a korlát túloldalára. A sárgarigó kibillen az egyensúlyi helyzetből, és az erkély alatti ereszre pottyan.

Kérlek, bocsáss meg

A seprűvel finoman tolom az eresz széléig. Eltemetni kéne. Így viszont még egy utolsót repülhet. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy a zuhanás során, valami csoda folytán mégse essen a földre. Neki ez most nem sikerül.

Köszönöm

Ahogy befelé indulok, még egyszer körbenézek a vasárnap reggeli fényben. Az erkélyen elszórt gallyak hevernek mindenütt. Lehetett akár a szél is, bár abban a rendezettség szikráját se fedezném fel. Itt szeretett volna fészket rakni.

Bárcsak sárgarigó lehetnék.

Alávetem magam Muszorgszkijra az erkélyről
Szól a Séta én meg a bokám töröm a hóban
Mit fájna? Hisz gőzöm sincs a szenvedésről
Mire a Gnóm jön, hinnem kell valami jóban

Léptek verik fel a port a semmi szívében
Ódon gondolatokkal fizetek a kíváncsi jelennek
Elég! Pusztuljon, ki mer még tartani ébren!
Vagy maradjon meg önmagával civódó gyermeknek

..

Hátam a Földgömbnek vetve ellököm magam
A Göncölbe kapaszkodom „Ég veled, agyam!”
Most üres fejjel lebegek egy szebb jelen felé
De nincs befogva űrökör az űrszekér elé

..

Ecetben pácolódik a kreatív csakra
Köldökzsinór szorul meg tollpihés nyakamon
Öntudatlan fordulok a hideg hóban hasra
És az első kacér napsugár eltalál.. valagon

Boszorkányos ügyességgel virrad rám a reggel
Leomlik a gondolat a dominó elvén
Üvöltözök pucéran, jégbe fagyot testtel
„Holthoz szólni nem illik az elevenek nyelvén!”

..

Ébredek a fűben - lehetőségszagú
Előttem áll zárva a Kijevi Nagykapu
Rohanok a lépcsőházban – el se tört a lábam
Ott a kulcs a kapuhoz a fürdőszobában!

az egéren pihenő kéz finoman előrecsúszik, a kurzor elmozdul, én pedig felriadok a szendergésből, amiért azt monitoron mászó rovarnak nézem.

végig az én kezem volt az egéren is.

Apám takarítás közben mindig jó zenét hallgat. Ha csak portörölgetésből és porszívózásból áll a munka, hétvégén áll neki, viszont ha aktuálissá válik egy ablakpucolás is, arra kivesz egy szabadnapot. Ezek az érdekesebbek, mert szerintem ezt amolyan kellemes, önmaga békéjébe ringató magányként éli meg. Letér a szokásos ösvényről, hagyja, hogy a világ monotóniája elzakatoljon mellette, ő pedig kibont egy sört, előveszi a rongyokat és tisztítószereket, majd beindítja a zenét.

És már máshol vagyunk.

Fontos, hogy a zene hangos legyen. Ennek van egy egyértelmű oka; ugyanúgy el kell hallatszania a WC-be, mint az erkélyre, ahol két koszos polc közt el lehet szívni egy cigarettát is. A másik ok egyértelműen a rituálé. Mi magunk is tudjuk ilyenkor, hogy valami másképp történik. A potméter égbecsavarása olyasmi, mint a tisztelgés a pillanat előtt, és annak végtelenül könnyed megélése. Az már csak egyszerű mellékhatás, hogy a dolgok máshogy levése ilyenkor többnyire az egész háztömb számára egyértelművé válik. De a franc belé! Feri ma helyreteszi a lakást, és ehhez kell az a kurvahangos zene! Az embernek dudorászni támad kedve az egésztől.

A másik fontos dolog, hogy jó zene menjen. Olyan zene, ami méltó a naphoz. Ami mellett már-már öröm a takarítás.

Most ugrik be, hogy talán nem véletlen gondolom azt, hogy takarítani csakis verőfényes napsütésben érdemes. Nálunk ez bizonyosan életérzéssel párosul.

Tehát a jó zene. Az könnyű. Ott a lejátszó, rajta több száz dal egész a '60-as évek klasszikus rockzenéjétől napjaink kortárs kísérletezéséig, befűszerezve egy-két komolyzenei tétellel, vagy épp elborult gépzajjal, ami valamikor, valamiért megragadt bennünk (na meg ott vannak azok a dalok is, amiket én töltöttem rá a gépére a miheztartás végett). Apám már jó ideje osztályozza a számokat, így mára csinos válogatása van az ötcsillagos dalokból. Ilyenkor ezek szólnak. És mi. Ezzel pedig el is értünk az egész bejegyzés kulcsfontosságú részéhez.

Apám, mikor legutóbb takarított, felfigyelt egy dalra. Morfondírozott magában, hogy kik is játsszák ezt a számot. Kifejezetten tetszett neki és furcsa volt, hogy nem ismeri fel. Elhajította a felmosófát - legalábbis én így képzelem el - majd a géphez ment, hogy fényt deríthessen az előadó kilétére.

"BASSZUS, EZ ANTON!"

Jóízűt mosolyogtam ezen a sztorin :)

nájn.

a hétvégén voltunk mulatni, ahová vittünk kézikamerát, hogy amatőr pornót forgathassunk, és mivel az elmaradt, megtöltöttük a szalagot egy nagy adag, közepesen hasznos felvétellel. az est hevében kipróbáltuk a huszárvágást is. másnap nem ugyanaz a lábra állás.

ígértem még rég, hogy bemutatjuk az keleti blokkot, ahová már milliárd éve beköltöztünk. hát jobb később, mint még később, úgyhogy íme:

kétes gondolatok törik meg a monoton lüktetést. az álomból kihasad egy szelet és önálló életbe kezd a valóság határmezsgyéjén. én persze még most is alszom.

a parkoló sokkal nagyobb volt, mint bármelyik ócska hipermarketé, amit eddig valaha láttam, és ami igazán furcsává tette, az az üressége volt. mindössze két autó parkolt a legtávolabbi sarkában. egy kék, nem túlságosan régi, és egy Trabant. Mindkét autó Tamásé, ám a Trabantot már nem használja, hisz nemrégiben vett magának új járgányt, ami most is mellette parkol. Közelebb sétálunk az autókhoz, kezd körvonalazódni az előző este, és annak minden apró mozzanata.

alig észrevehető rándulás volt csupán, mégis elhúztam a kezem egy kéz elől.

az autókban békésen pihentek a hangszerek. nyilvánvalóan vissza kellett vinnünk mindet a próbaterembe, de jogosítványom még nem volt. A Trabantot mindenesetre én vezettem, nem volt nehéz, és szerettem volna mihamarabb hozzászokni - Tamás úgy döntött, nekem adja, mivel ő amúgy se használná. Olivér és Bandi a hátsó ülésen, Fongi valószínűleg Tamás kék autójában. Elindulunk. Kicsit hamar váltok fel, a trabi pedig minden várakozást megcáfolva lő ki a parkolóállásból. A hipermarket mellett ácsorgó rendőrök el vannak foglalva a hatalmas lángosokkal, amiket ebédre vettek maguknak, így a kezdődő ámokfutás sem kelti fel túlságosan az érdeklődésüket.

Pár perc őrült körözés után megzabolázom a gépet és elegáns ívet leírva megállítom a járművet - egy pillanatra ki kell még nyújtóznom a valódi vezetés előtt.

Hiba volt kiszállni.

Olivér és Bandi - mint két idióta óvodás - egymást félrelökve kapnak a kormány után, és míg egyikük a gyújtáskapcsolóval bíbelődik, a másik a pedálokat nyomkodja, természetesen ész nélkül. A Trabant nem lett lassabb az előző körök óta. Ismét eszeveszett sebességgel lő ki, majd megugorva egy fekvőrendőrön elemelkedik a talajtól és egy óráknak tűnő, mégis csupán néhány másodpercig tartó röppálya leírását követően becsapódik egy négyemeletes kockaház második emeleti lakásába.

Verőfényes napsütésben.

feltartózhatatlanul jön a tavasz.

a mai próbán temérdek pizzát ettünk, és együtt gyászoltuk az ellopott salvus vizemet. a szomszéd szobából a nappali őrség c. film legótvarabb pillanatai mennek épp (a legótvarabb pillanatok az első percben kezdődik és a film végéig tart). megfogalmazódott bennünk a koncepció a farsangi koncert jelmezeit illetően. reméljük jó lesz. gecifáradt vagyok. ó és elkészült egy újabb refrén. haladunk, mint a

testét megtagadó fej vagyok.
gerincem szabadon leng a szélben és falevelekkel jár kecsesen táncot.
kérlelhetetlenül tör rám a józanság.
a mámoros pillanat perverz képzetei bele soha nem törődve húzzák fel koponyám falára a sáncot.

just sayin'

Az előző posztba sikertelenül próbáltam meg beimportálni két ostoba képet, amiből már-már következtetni lehetett volna a formálódó számokra, és ez a mértéktelen impotencia elölte bennem az összes jó szándékom, amit a későbbi posztokba sűríthettem volna. Időközben csaknem a végére értünk a két dalnak, be is mutattuk őket egy bulin és most a következőre készülünk tempósan.

Szóval most van embriónk és marrianna-árkunk is, most pedig (amikor épp nem a kérészt variáljuk) a páratlan ötletek csarnoka c. számot írjuk, ami nem is olyan könnyű, mint amilyennek indult. azt gondoltam a 9/8-ra írt szöveg lesz a nehéz, valójában a 4/4 most sokkal több energiát kivesz belőlem. beloopoltam a témát és megy. megy. és megy. és mivel már egy ideje nem jutok előrébb, úgy döntöttem, hogy ledobom magamról a felelősség poros köpönyegét, és céltalan blogolásba kezdek, ami talán kihozza belőlem a szükséges gondolatok magvait. rettenetesen erotikus pillanatokat élünk meg. a nyilvánosság előtt bontom ki az egészet. talán majd motivál.

páratlan ötletek csarnokának nevezik a helyet, mert itt valóban egymást érik az elmés gondolatok. olyan ez, mint amikor egy kellemes szalonspicc közepén azon kapod magad, hogy bármerre is tereled, képtelen vagy belezavarodni a mondandódba. állapot ez talán. amolyan zen. amikor az ember hirtelen minden kérdésre magától értetődően tudja a választ, és terjeszti ki árnyékát a körülötte lévőkre, megóvva őket az önálló gondolatvezetéstől.

helyettetek is végiggondoltam már mindent.

vannak igazságok, ezeknek jelentős része közhely (most ment le másodszor, mióta írok). és ezek a közhelyek a maguk axiomatikus (nem húzta alá, nyilván van ilyen szó) jellegükből adódóan jó táptalaját képezik egy erkély homályában töltött magányos estének. rágyújtani kéne talán.

a páratlan ötletek csarnoka a fej. mi más is lenne? kérdés, hogy a csarnoknak van-e kijárata. ha nincs, az ötlet megfogan, majd saját korlátaid rabjaként elrohad benned. vagy van kijárat, csak nem leli, elzárod, és így hozzáférhetetlenné válik minden, ami értékesnek bizonyul benned.

nem is rossz.

(3)

felezés, haladás, utazás, megtagadás.. az eleje egyértelműen olyan, mint egy céltalan igazságkeresés. elmúlnak dolgok, elszaladnak mellettünk, vagyunk, de nem biztos, hogy kellőképp vagy épp annyira, amennyire kell. lehet jobban lenni, mint amennyire az normális? jobban jelen lenni. jelenebb lenni, ha úgy tetszik. szóval a kérdés az, hogy fokozható-e a jelenlét, vagy az egy egyszeri, stabil állapot, amit legfeljebb elveszíteni lehet. (4)

elkalandozás.

tehát igazságkeresés. variációk megmondásra. felesleges.

ötletek a fejben, elzárkózás az ötletek elől.

mi az ötlet. az ötlet a gondolkodás eredményeként jön létre. csak kiötölni lehet. ha nem gondolkodsz, ötleted sem lehet. az ötletek csarnokában a végtelen lehetőségek és eshetőségek mellett valósul meg minden. szar.

páratlan ötlet. magányos ötlet. egyedül gondolod így. ez jobb. csak semmiképp sem szabad direkt mód megközelíteni. nehéz lesz visszakerülni épp oda, ahol az eleje született. másnaposságra és egyes villamosra van igény tóthéknál. (5)

lehet jobb nélküle. lekapcs.

kérek egy megoldást!

bal kéz fel, közvetlen kapcsolat az univerzummal.

a szándék csíráját elültetjük a végtelen lehetőségek asztrális mezején, és megöntözzük mindazzal, amit megtapasztaltunk és önnön bölcsességünkké lett az évek során. utána végiggondoljuk, hogy mit szeretnénk adni (egy kibaszott dalszöveget) és mit szeretnénk kapni (fejbólogatást, hogy "óigen ez már megint jó így"). nahajrá.

sóhajodtól terhes képek villannak fel és hasítják szét az elmét
a véletlen páncéljában szétverem a páratlan ötletek termét. <ezt elbohóckodtuk>

sóhajodtól terhes képek villannak fel és hasítják szét az elmét
én meg szemeimmel szaggatom le rólad a szűzies kelmét. <ezt is>

sóhajodtól terhes képek villannak fel és hasítják szét az elmét
.......................................................................értelmét <íme az est ríme>

kitöröltem egy egész bekezdést, pedig úgy volt, hogy nem teszek ilyesmit. muszáj volt. elburjánzott a vulgáris én.

456 perc szünet.

megint munkaidőben blogolok, de csak mert perverz élvezettel tölt el a tilosban járás.

nem.

szóval arra gondoltam, hogy ha már gőzerővel zakatol a kreatív gépezet a keleti blokkban (apropó; videó hamarosan), kiszivárogtatok néhány súlyos információt a két új, készülőben lévő dallal kapcsolatosan, és tetézem mindezt egy retusálatlan, nemhivatalos zenekari fotóval is.

a két új szám, amin dolgozunk:

(most a mobilommal akartam mozgatni a kurzort - csodával határos módon nem sikerült)

az egyik szám:

Úgy állok neki a bejegyzésnek, mintha kisesszét szeretnék írni, pedig csak eltökéltem még kora reggel, hogy feltétlen megosztom gondolataimat ezzel kapcsolatosan, kedvenc online felületemen. Mostanra teljesen fáradtan, gondolatoktól szabadulni vágyva igyekszem értelmes, egyszersmind összetett mondatokban kiírni magamból az egészet, hogy ezzel is közelebb juttassam magam ahhoz a varázslatos időponthoz, amikor a hónom alá kaphatom az újdonsült usankámat (így kell írni?), hogy aztán hazafelé már a fejemen himbálózzanak hetykén a kellemesen kibundázott fülei.

Tehát a jóléti társadalomról.

Évekkel ezelőtt, midőn én visszatértem az nyugatra eső Helsinki városából (bár meglehet, hogy momentán csak Kelet-Nyugat) nagyban hőbörögtem, valahányszor lesiklottam az undergroundba a Ferenc körúti mozgólépcsőn, hogy bezzeg az jóléti társadalomban, ahol még a hideg sem veszi el az ember kedvét a felvilágosult, értelmes gondolkodástól, bezzeg ott mindenki jobbra áll a mozgólépcsőn. Később ez amolyan szállóigémmé, illetve komoly, országértékelő szempontrendszerem talpkövévé vált; quasi ezen keresztül mértem le, hol is tart egy ország ténylegesen Európában.

Most érzem, hogy ki tudnám ezt bontani, és akkor talán valami mögöttes tartalmat is csempészhetnék a - mellesleg teljesen gyermeki - felismerés mellé a bejegyzésbe. Akkor talán lenne értelme, de azt ugyebár itt sose keressük.

Ma reggel frissen élezett svájci pengeként, rozsdás hentesbárdként, olcsó, zs-kategóriás fantasybe illő, díszes markolatú bűvaurás, szörnyhentelő, 93-as szintű másfélkezes kardként hasított belém a felismerés, hogy bizony hiába minden pökhendi hasonlítgatás, mert manapság már mifelénk is jobbra állnak a mozgólépcsőn.

Most két út áll előttem. Vagy büszkén és boldogságtól teli vállon veregetem kishazánkat, vagy rettenetesen gyorsan keresek valami újat, amivel lehet dobálózni, ha a visszamaradott balkáni nyomorban szeretném járni, bordalokat üvöltözve a csűrdöngölőst - úgy pőrén.

Szerencsére én nem osztom a szar negatív hozzáállást és inkább az öngyilkossági rátát vezető Finnekről vennék példát e tekintetben is. Sokat mosolygok és közben momentán nyugatabbra érzem magam, valahányszor lezúzok a - mostanra már - Corvin negyeddé avanzsálódott metrómegálló mozgólépcsőjén.

arra sincs időm, hogy jóvátegyem ezt a giccses zárást.

nagyölelés!

Szóval a próbaterem közepén fű nődögélt, amit én diszkréten lenyírtam, ám a levágott fűszálak mindent beterítettek, így nagyapám tanácsára egy biciklipumpával próbáltam egy helyre terelni őket, hogy Olivér végre felporszívózhassa őket. Vele egyébként ekkor már közös zenekarmenedzsment vállalkozásunk volt, aminek a kasszája a zenekari alappal volt egybekötve. Én kezeltem a kasszát, és - bár saját pénzem nem volt - nem szerettem volna kiemelni belőle még csak ideiglenesen sem, hogy az aznapi mulatozásra legyen valami fedezetem. Amikor ezen morfondíroztam, befutott Bandi is, akivel megállapodtunk abban, hogy mivel mindketten éhesek vagyunk, sütünk húst a próba előtt. Elkezdtem vizet forralni egy lábosban, aztán félúton arra gondoltam, nem főzni kéne ezt a húst, hanem inkább sütni, úgyhogy a forró vízzel teli lábosba egy kisebb edényt helyeztem, amibe olajat töltöttem. Mondanom sem kell, hogy ez az edény hamarosan lebegni kezdett a lábos vizén, majd diszkréten bele is fordult, tartalmával egyetemben.

hát így nem lehet húst sütni.

ekkor ébredtem fel (ez a zárás már-már megszokott).

na nem a növény, sokkal inkább az a randa, kék dossziékból álló csomag, ami egyfajta Révai Miklós Tribute Bandként a teljesség igénye nélkül halmozta fel az összes fellelhető információt nagyjából mindenről. én csak arra emlékszem, mekkora káosz volt, és hogy végig azon gondolkodtam, milyen rettentő gáz lenne, ha a végén csak a '97 májusi szám hiányzana, amiben tutira ott van, hogy mi a tuti salátakészítés trükkje.

az biztos, hogy sózni nem szabad. legalábbis elsózni nem.

ma is tanultam valami fontosat.

Olivérrel - lám, néha becsúszik egy-két nagybetű a tulajdonneveknél - azon morfondíroztunk, hogy vajon mekkora hülyeség lenne, ha a Keleti Blokkba való beköltözésünkről nem bejegyzést írnánk, hanem videóposztot nyomnánk ki a blogba. Azt javaslom a kedves olvasóknak, hogy ezt szavazzák meg. Akik azt szeretnék, - baszki, most már a mondat elejére is kikerül a nagybetű - hogy audiovizuális formában mutassuk be az új termet, az írja ki a kommentbe annak az állatnak a nevét (lehetőleg rendszertan szerint), amit a fekete power ranger hívott, ha bajba került. Aki viszont arra voksolna, hogy én írjam meg egy közepesen hosszú fogalmazásban, és kicsit nyaljak be egy rajz mellékletével azoknak is, akik képekre számítottak, ne tegyenek semmit, csak erősen gondoljanak rá; én majd megérzem.

Az intuíció mestertulajdonságunk az EMF balancing technique értelmében a jobb térdhajlat és magasszívközpontunk együttes stimulálásán keresztül erősíthető - csak, hogy szoruljon belétek némi kultúra is.

Nemrégiben tartottunk harmadmagammal egy kis költői estet, mert a dalszövegírás terén is kísérletezünk nagyban. Arra persze már rég rájöttünk, hogy semmit nem szabad ezen a téren az Olivérre bízni (azért említem őt, mert az teljesen biztos, hogy ő nem veszi magára)(nyilván ebből kitaláltátok, hogy a többiek bizony sértődősek)(Olivér, amúgy remekül írsz), arra viszont még nem, hogy hatékony metódus-e, ha énektémára írunk szöveget. majd kialakul.

néha az az érzésem, hogy a többiek le se szarják, milyenek a szövegeink. most, hogy ezt leírtam egy blogba, amit mindenki leszar, kicsit jobb.

Ezzel kapcsolatban az a fontos tanulság amúgy, hogy hamvaiból kell feltámasztani a kreatív topikhurrikán c. régi fórumtopikunkat, hogy ott zajlhassék a szövegírás minden szinten. Én lehet ezt nem is bonyolítanám meg jobban egy blogos rovatnál. akkor publikus lehetne. lássunk egy bétaverziót:

ablakomra dermed őszin-tekintetedtől a fény

kissé kiforratlan.

bizony.

fotók és beszámoló hamarosan. addig is marad a bejegyzésből felétek áradó túláradó szeretetem.

Tegnap voltunk a Keleti Blokkban Olivérrel és Bandival, hogy egy órán át csillogtassuk verbális képességeinket a Motoros Hang Rádióban, egyszóval interjúztunk. Volt előtte kis kellemes ráhangolódó sörözés (bár igazából műsor közben is lecsúszott pár üveg), utána pedig még egy kicsit szívtuk magunkba a hely atmoszféráját, amely őszintén szólva teljesen letaglózott. Összevetve A Keleti Blokk alkotói környezetét azzal a steril, kórházi hangulatot idéző irodaházzal, amelynek pincéjében vagyunk kénytelenek elnyomni a szomszéd Slayer tribute band decibelbuzi tevékenykedését, hogy valamennyire magunkat is halljuk próba közben, egyértelmű, hogy kiütéses győztes a KB. Úgyhogy telefonáltunk (Olivér telefonált) és összehoztunk egy próbaterem mustrát ma este. Ha minden jól megy, hamarosan talán át is költözhetünk, ami meghatványozhatná a zenekari morált, mely most amúgy sem leledzik a béka segge alatt. Szóval lelkesek vagyunk, és különben is!

Az interjút lehet feltöltjük valahová, de lehet nem, mert ilyen állatok vagyunk.

Csók!