a blog a fogyasztói társadalom terápiás csoportja. azzal az egy apró kitétellel, hogy ebben a környezetben nem túlságosan érdekelnek bennünket a körülöttünk ücsörgők gondolatai és problémái. mi magunk vagyunk. önzőn kitoljuk magunkból a gondolatokat, mint holmi kövér férgeket, és annak biztos tudtában, hogy szavaink megtalálják a maguk kis közönségét az éterben, alávetjük magunkat a kimondott szó erejének. olyasmi ez, mint a függőség és annak beismerése. nem az a lényeg, hogy kimondod. hanem, hogy akkor mondod ki, amikor annak jelentősége van. ebben a környezetben pedig, ahol furcsán meztelennek érzi magát az ember, gyakorlatilag minden bír némi jelentőséggel. már minden, ami a "publikáció" túlsó végén létezik. ha tudnám, kik olvassák a blogot (vagy épp kik nem), rögvest jelentőségét veszítené a varázs. a kulcs a megfoghatatlanságban rejlik és persze abban az egyszerű tényben, hogy a csiszolatlan elme is képes vicsorgó szörnypofát képzelni a két, sötétben pislákoló fényforrás köré. szörnyek mindig lesznek. rajtunk múlik csupán. és amíg szörnyek bújnak a sötétben, addig én a posztokat is csak annak a kecses nőnek ajánlom jó szívvel, aki tegnap lett a holnapom, s holnap már tegnapom lesz. így van ez jól.
..és hogy hol marad a beismerés, ami kőbe vési a megfoghatatlant? remek a kérdés, kedves dániel! most megfogott.
