CICISTRIGULA!

Az Anton zenekar felháborítóan együgyű pillanatainak krónikája

Csehország

2011.07.06. 20:07 - dánijel

Mint ahogy azt már korábbi "csehül állunk" c. posztunkból is kideríthettétek, nemrégiben meghívást kaptunk a cseh Rock For People fesztiválra - tegnap voltunk.

Érdekes esemény volt, leginkább mert röpke 24 óra alatt megoldottuk a lejutást, a performanszot és a hazatérést is. Időközben természetesen nem kizárt, hogy elképesztően lefáradtunk, de ilyesmiben talán izgalmasabb lenne a sofőrök véleményét meghallgatni.

Biztos, ami biztos alapon, a koncert napja előtt még próbáltunk egyet, ami azzal járt, hogy késő este zuhantam be kis kúriám küszöbén. Igyekeztem magam kipihenni, de dolgoznom is kellett, ráadásul a hajnali 3-as kelés sem játszott közre a csipkerózsikát megszégyenítő beauty sleep tervszerű kivitelezésében. egyszómintszáz; egy darab órát tudtam aludni és kurva álmos is voltam. Szokásos másfél órás BKV-n döcögést követően kiértem a próbateremhez, ahova kis késéssel befutott a két autó is. Bepakolás. Indulás. Rákenról.

Az odaút során két említésre méltó dolgot szeretnék feltétlen kiemelni.
Sikerrel kifejlesztettem azt az alvási technikát, melynek köszönhetően nem kell a középső ülésen  szorongva, a nyakamon egyensúlyoznom a fejemet, viszont egyik hülye zenekartársam vállára se kell ráborulnom, akik igényesen közrefogtak.
A másik az elképesztően sok tetem! Amint átléptük a cseh határt, egymást követték az utakon a nagyobbnál nagyobb húspacák. Pocoktól a nyúlon át a rókáig itt - feltehetőleg - mindenféle volt. Olivérrel még játékot is kitaláltunk a jóöreg "hopp kutya" elvén (és ez a játék nem a rubik kockázás volt, hanem a "hopp tetem").

Leérvén a kisvárosba, aminek azóta sem tudom a nevét, de valószínű, hogy hasonlít a hrvadek hralovicére (valami ilyesmi él az emlékezetemben), kis kitérővel ugyan, de megtaláltuk a fesztivált. Begyűjtöttük az elképesztően fos színű VIP karszalagokat, leparkoltunk az elképesztő VIP parkolóba, majd bementünk az elképesztően csak VIP személyek számára látogatható produkciós irodába, ahol összeszedtük a pénzünket a.k.a. a gááázsit. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezek a csehek ijesztően nem beszélik az angolt. A fizetség átvétele során olyan activity szkillek bontakoztak ki a Fongiban a végére, ami bármelyik félunalmas családi összejövetelen előnyére válik majd, innentől örökké. Zsebre pakolván a pénzt megtekintettük a rendezvényt is.

Alapvetően nem kell egy nagy rendezvényre gondolni. Illetve nyilván kell, de semmiképp sem a Szigetnek kell a szemünk előtt lebegnie, mikor azt mondom, hogy ez a legnagyobb cseh rockfesztivál. Valahová a Hegyalja környékére lőttük be a srácokkal a rendezvényt. 5 színpaddal dolgoztak, ebből kettőn futottak le a nagy nemzetközi, illetve közepesen nagy cseh előadók, a másik három színpadból pedig kettőre emlékszem összesen, de ez bizonyára az én hibám. A mi színpadunk a Showcase volt, ahol a feszt utsó napján magyar előadók léptek fel az interkulturális kulturálatlankodás jegyében. És itt ugrik a majom a vízbe, s egyúttal nyer értelmet a tény, hogy a Rock For People egy reptéren található. A Showcase színpad egy ősréginek tűnő betonhangárban volt felállítva! Meglehetősen jó hangulata volt a helynek, így mi is kedves mosollyal vágtunk bele a napba.

Kezdetként lepacsiztunk mindenkivel, majd behajtottuk a minket megillető furcsa kuponokat, amikről kis szerencsétlenkedés után kiderítettük, hogy mire lehet beváltani. Ezt a beváltás követte. Vettünk gyorsan sört, majd belapátoltunk egy-egy adaggal az elképesztően helyi VIP kajából, amit az elképesztően exkluzív VIP sátorban kínáltak fel,  műanyag tányéron. Eközben a magyar bandák már javában zúztak, szép kis tömegeket megmozdítva. Mi ekkortájt ébredtünk rá, hogy mégsem vagyunk a szerencse gyermekei a főműsoridős 8 órás kezdésünkkel, hiszen amíg a nagyszínpad környékére kora délután a kutya se ténfereg oda szarni egyet, addig estefelé már értelemszerűen a fél világ ott tolong. Szóval a délutáni idősáv nyert a Showcase színpadnál, hiszen a félig másnapos cseh közönség nagyon szívesen akklimatizálódott egy hűs hangárban, a nap első söreit kortyolgatva, miközben hangulatos zene szólt.

Mire sorra kerültünk, már csak a legkeményebb cseh-hungarista arcok maradtak a hangárban, de nekünk nem okozott gondot őket is feltüzelni. Szétpakoltunk két kamerát a színpadon, egy harmadikat pedig Tamás nővérére bíztunk, aki a közönség soraiból filmezte a koncertet, így összességében jóféle vizuális anyagot halmoztunk fel.

A lényeghez érve fogyott el a bennem lakozó grafománia.

Ellőttük a puskaport mindenesetre. Ilyen nagy színpadon még nem volt szerencsénk játszani, viszont nem érzem úgy, hogy megszeppentünk volna. Lendületesen berohangáltuk az egészet, és jó bulit csaptunk azoknak, akik voltak elég kitartóak, hogy megvárjanak minket. Itt említeném meg, hogy külön köszönetet érdemel az a 4-5 cseh kislány, akik annak ellenére is igyekeztek végigugrálni a koncertet az első sorban, hogy néha teljesen összezavartuk őket egy-két 7/8 váltással. Kaptunk nem egy pozitív visszajelzést, és jóféle tapsot is, ami minden formájában öröm a fülnek. Elképesztően jó volt egy ilyen helyen is bulizni.

Hamarosan jönnek felvételek is - ha minden jól alakul. Digitalizálunk, vágunk, ügyködünk és akkor remélhetőleg kijut a világba az első hivatalos Anton koncertanyag is.

Holnap zúzunk tovább, ezúttal Pécsre, a Rockmaraton fesztiválra, ahol a délelőtti idősávban csinálunk rákenrólt és metált, hogy a végén mi lehessünk az az egy, aki mindent visz. Érdemes velünk tartani, blogot olvasni, tagokat bálványozni, mert ennél már csak királyabbak leszünk. percről percre.

A bejegyzés trackback címe:

https://anton.blog.hu/api/trackback/id/tr973045279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása