megint munkaidőben blogolok, de csak mert perverz élvezettel tölt el a tilosban járás.
nem.
szóval arra gondoltam, hogy ha már gőzerővel zakatol a kreatív gépezet a keleti blokkban (apropó; videó hamarosan), kiszivárogtatok néhány súlyos információt a két új, készülőben lévő dallal kapcsolatosan, és tetézem mindezt egy retusálatlan, nemhivatalos zenekari fotóval is.
a két új szám, amin dolgozunk:
(most a mobilommal akartam mozgatni a kurzort - csodával határos módon nem sikerült)
az egyik szám:
Úgy állok neki a bejegyzésnek, mintha kisesszét szeretnék írni, pedig csak eltökéltem még kora reggel, hogy feltétlen megosztom gondolataimat ezzel kapcsolatosan, kedvenc online felületemen. Mostanra teljesen fáradtan, gondolatoktól szabadulni vágyva igyekszem értelmes, egyszersmind összetett mondatokban kiírni magamból az egészet, hogy ezzel is közelebb juttassam magam ahhoz a varázslatos időponthoz, amikor a hónom alá kaphatom az újdonsült usankámat (így kell írni?), hogy aztán hazafelé már a fejemen himbálózzanak hetykén a kellemesen kibundázott fülei.
Tehát a jóléti társadalomról.
Évekkel ezelőtt, midőn én visszatértem az nyugatra eső Helsinki városából (bár meglehet, hogy momentán csak Kelet-Nyugat) nagyban hőbörögtem, valahányszor lesiklottam az undergroundba a Ferenc körúti mozgólépcsőn, hogy bezzeg az jóléti társadalomban, ahol még a hideg sem veszi el az ember kedvét a felvilágosult, értelmes gondolkodástól, bezzeg ott mindenki jobbra áll a mozgólépcsőn. Később ez amolyan szállóigémmé, illetve komoly, országértékelő szempontrendszerem talpkövévé vált; quasi ezen keresztül mértem le, hol is tart egy ország ténylegesen Európában.
Most érzem, hogy ki tudnám ezt bontani, és akkor talán valami mögöttes tartalmat is csempészhetnék a - mellesleg teljesen gyermeki - felismerés mellé a bejegyzésbe. Akkor talán lenne értelme, de azt ugyebár itt sose keressük.
Ma reggel frissen élezett svájci pengeként, rozsdás hentesbárdként, olcsó, zs-kategóriás fantasybe illő, díszes markolatú bűvaurás, szörnyhentelő, 93-as szintű másfélkezes kardként hasított belém a felismerés, hogy bizony hiába minden pökhendi hasonlítgatás, mert manapság már mifelénk is jobbra állnak a mozgólépcsőn.
Most két út áll előttem. Vagy büszkén és boldogságtól teli vállon veregetem kishazánkat, vagy rettenetesen gyorsan keresek valami újat, amivel lehet dobálózni, ha a visszamaradott balkáni nyomorban szeretném járni, bordalokat üvöltözve a csűrdöngölőst - úgy pőrén.
Szerencsére én nem osztom a szar negatív hozzáállást és inkább az öngyilkossági rátát vezető Finnekről vennék példát e tekintetben is. Sokat mosolygok és közben momentán nyugatabbra érzem magam, valahányszor lezúzok a - mostanra már - Corvin negyeddé avanzsálódott metrómegálló mozgólépcsőjén.
arra sincs időm, hogy jóvátegyem ezt a giccses zárást.
nagyölelés!
Szóval a próbaterem közepén fű nődögélt, amit én diszkréten lenyírtam, ám a levágott fűszálak mindent beterítettek, így nagyapám tanácsára egy biciklipumpával próbáltam egy helyre terelni őket, hogy Olivér végre felporszívózhassa őket. Vele egyébként ekkor már közös zenekarmenedzsment vállalkozásunk volt, aminek a kasszája a zenekari alappal volt egybekötve. Én kezeltem a kasszát, és - bár saját pénzem nem volt - nem szerettem volna kiemelni belőle még csak ideiglenesen sem, hogy az aznapi mulatozásra legyen valami fedezetem. Amikor ezen morfondíroztam, befutott Bandi is, akivel megállapodtunk abban, hogy mivel mindketten éhesek vagyunk, sütünk húst a próba előtt. Elkezdtem vizet forralni egy lábosban, aztán félúton arra gondoltam, nem főzni kéne ezt a húst, hanem inkább sütni, úgyhogy a forró vízzel teli lábosba egy kisebb edényt helyeztem, amibe olajat töltöttem. Mondanom sem kell, hogy ez az edény hamarosan lebegni kezdett a lábos vizén, majd diszkréten bele is fordult, tartalmával egyetemben.
hát így nem lehet húst sütni.
ekkor ébredtem fel (ez a zárás már-már megszokott).
na nem a növény, sokkal inkább az a randa, kék dossziékból álló csomag, ami egyfajta Révai Miklós Tribute Bandként a teljesség igénye nélkül halmozta fel az összes fellelhető információt nagyjából mindenről. én csak arra emlékszem, mekkora káosz volt, és hogy végig azon gondolkodtam, milyen rettentő gáz lenne, ha a végén csak a '97 májusi szám hiányzana, amiben tutira ott van, hogy mi a tuti salátakészítés trükkje.
az biztos, hogy sózni nem szabad. legalábbis elsózni nem.
ma is tanultam valami fontosat.
Olivérrel - lám, néha becsúszik egy-két nagybetű a tulajdonneveknél - azon morfondíroztunk, hogy vajon mekkora hülyeség lenne, ha a Keleti Blokkba való beköltözésünkről nem bejegyzést írnánk, hanem videóposztot nyomnánk ki a blogba. Azt javaslom a kedves olvasóknak, hogy ezt szavazzák meg. Akik azt szeretnék, - baszki, most már a mondat elejére is kikerül a nagybetű - hogy audiovizuális formában mutassuk be az új termet, az írja ki a kommentbe annak az állatnak a nevét (lehetőleg rendszertan szerint), amit a fekete power ranger hívott, ha bajba került. Aki viszont arra voksolna, hogy én írjam meg egy közepesen hosszú fogalmazásban, és kicsit nyaljak be egy rajz mellékletével azoknak is, akik képekre számítottak, ne tegyenek semmit, csak erősen gondoljanak rá; én majd megérzem.
Az intuíció mestertulajdonságunk az EMF balancing technique értelmében a jobb térdhajlat és magasszívközpontunk együttes stimulálásán keresztül erősíthető - csak, hogy szoruljon belétek némi kultúra is.
Nemrégiben tartottunk harmadmagammal egy kis költői estet, mert a dalszövegírás terén is kísérletezünk nagyban. Arra persze már rég rájöttünk, hogy semmit nem szabad ezen a téren az Olivérre bízni (azért említem őt, mert az teljesen biztos, hogy ő nem veszi magára)(nyilván ebből kitaláltátok, hogy a többiek bizony sértődősek)(Olivér, amúgy remekül írsz), arra viszont még nem, hogy hatékony metódus-e, ha énektémára írunk szöveget. majd kialakul.
néha az az érzésem, hogy a többiek le se szarják, milyenek a szövegeink. most, hogy ezt leírtam egy blogba, amit mindenki leszar, kicsit jobb.
Ezzel kapcsolatban az a fontos tanulság amúgy, hogy hamvaiból kell feltámasztani a kreatív topikhurrikán c. régi fórumtopikunkat, hogy ott zajlhassék a szövegírás minden szinten. Én lehet ezt nem is bonyolítanám meg jobban egy blogos rovatnál. akkor publikus lehetne. lássunk egy bétaverziót:
ablakomra dermed őszin-tekintetedtől a fény
kissé kiforratlan.
bizony.
fotók és beszámoló hamarosan. addig is marad a bejegyzésből felétek áradó túláradó szeretetem.
