CICISTRIGULA!

Az Anton zenekar felháborítóan együgyű pillanatainak krónikája

vasárnap.

2012.04.01. 10:09 - dánijel

A jéghideg verejték ólmos lassúsággal kúszik egyre lejjebb a hátamon, ahogy az erkélyre kilépve szembesülök a valósággal. Valahogy az ablaküvegen keresztül még sokkal távolibbnak tűnt az egész, mintha csak egy TV képernyőjét bámulnám. Így, hogy egy légtérbe kerültem a dologgal, az agyam már semmilyen mentséggel nem tud előállni, és én kénytelen vagyok szembenézni a helyzettel. Nem szeretnék. Ezt érzem magamon.

Minden fejben dől el. Akár skandálhatnám is magamban, kétlem, hogy hirtelen javulna a kedélyállapotom. Elborzadva meredek az élettelen testre, és - amíg olyasmik is lejátszódhatnának bennem, mint az élet és halál örök körforgásának tragikus, vagy épp felemelő színjátéka - csak arra tudok gondolni, hogy ha hozzáérnék, nem kapnék tőle semmilyen válaszreakciót, csak a kérlelhetetlen élettelenséget.

Mégis kinek van joga ezen a világon összesöpörni egy sárgarigót?

Nem is tudnám megtenni. A kis jószágot elkaphatta egy szélroham és az ablaknak csapódhatott - helyszínelek. Nem halhatott meg azonnal, de felszállni már biztos nem tudott, ezért megpróbálta odébb vonszolni a kis testét; így szorulhatott be az erkély padlózata és a korlát közti résbe. Önző gondolat, de most már csak az jár a fejemben, hogy miért nem maradt simán a padlón. Így most ki kell onnan húzni.

Vagy épp nem. A kezemben bravúros ívet leírva fordul meg a seprű. A végét finoman a madár testéhez illesztem.

 

Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm.

 

Finom ellenállásba ütközik a seprűnyél vége, ahogy gyengéden a tollak közé simul.

Szeretlek

A test csúszni kezd lefelé. Magatehetetlen.

Sajnálom

Egy szárny átzuhan a korlát túloldalára. A sárgarigó kibillen az egyensúlyi helyzetből, és az erkély alatti ereszre pottyan.

Kérlek, bocsáss meg

A seprűvel finoman tolom az eresz széléig. Eltemetni kéne. Így viszont még egy utolsót repülhet. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy a zuhanás során, valami csoda folytán mégse essen a földre. Neki ez most nem sikerül.

Köszönöm

 

Ahogy befelé indulok, még egyszer körbenézek a vasárnap reggeli fényben. Az erkélyen elszórt gallyak hevernek mindenütt. Lehetett akár a szél is, bár abban a rendezettség szikráját se fedezném fel. Itt szeretett volna fészket rakni.

Bárcsak sárgarigó lehetnék.

duihjua

2012.03.29. 11:15 - dánijel

Alávetem magam Muszorgszkijra az erkélyről
Szól a Séta én meg a bokám töröm a hóban
Mit fájna? Hisz gőzöm sincs a szenvedésről
Mire a Gnóm jön, hinnem kell valami jóban

Léptek verik fel a port a semmi szívében
Ódon gondolatokkal fizetek a kíváncsi jelennek
Elég! Pusztuljon, ki mer még tartani ébren!
Vagy maradjon meg önmagával civódó gyermeknek

..

Hátam a Földgömbnek vetve ellököm magam
A Göncölbe kapaszkodom „Ég veled, agyam!”
Most üres fejjel lebegek egy szebb jelen felé
De nincs befogva űrökör az űrszekér elé

..

Ecetben pácolódik a kreatív csakra
Köldökzsinór szorul meg tollpihés nyakamon
Öntudatlan fordulok a hideg hóban hasra
És az első kacér napsugár eltalál.. valagon

Boszorkányos ügyességgel virrad rám a reggel
Leomlik a gondolat a dominó elvén
Üvöltözök pucéran, jégbe fagyot testtel
„Holthoz szólni nem illik az elevenek nyelvén!”

..

Ébredek a fűben - lehetőségszagú
Előttem áll zárva a Kijevi Nagykapu
Rohanok a lépcsőházban – el se tört a lábam
Ott a kulcs a kapuhoz a fürdőszobában!

0:31

2012.03.26. 00:31 - dánijel

az egéren pihenő kéz finoman előrecsúszik, a kurzor elmozdul, én pedig felriadok a szendergésből, amiért azt monitoron mászó rovarnak nézem.

végig az én kezem volt az egéren is.

 

süti beállítások módosítása