bizony bizony, drága drúgjaim.. a vasárnapi antonova elmaradt, és ez csak egyet jelenthet: hogy mindenki leszarta, mert tovább bizony nem jutottunk. szabadszállási rövid élménybeszámoló következik:
nostehát.
fogtuk magunkat és leautóztunk a nevezett településre, ahol küllemre a legergyább művházban előadtunk három nótát. a versenyre való felkészültség precíziós gépezetét tovább olajozandó még azt is sikeresen megtárgyaltuk, hogy melyik legyen ez a három nóta (s tettük mindezt kb. 10 perccel a tényleges fellépés előtt).
magát a fellépést én nem is részletezném. beugráltunk a tömegbe, faszra húztunk pár parasztlányt, aztán ki-ki a maga háromüveg pálinkájával félrevonult és a balladai homályban tapogatózva keresett magának végső fekhelyet.
valójában kissé karót nyelten, egy-kettőt rontva hoztuk le a dalokat, amikkel olyan eget rengető probléma épp nem volt, de azért be sem kellett szarni tőlünk. az én hangom számról számra lett viccesebb. normális emberként kezdtem, és dártvéderként jöttem le a színpadról (visszahallgattam a cumót, nagy bajok nem voltak azért).
utána betúrtunk pár pidzát, majd szomorún konstatáltuk, hogy a zsűri - noha azt mondták, olyan a zenénk mint a dire straits, meg azt is, hogy a subscribe is ilyesmit csinál, szóval figyeljünk oda rájuk - nem tett be minket a legmenőbb öt zenekar közé, így nem jutottunk tovább. korrupt geciládák.
no mindegy. mostanában jól be vagyunk havazva (amúgy a blogírás is ezen ürügyekből eredően maradt el).. lemondtunk egy videóklipet, szarakodunk a stúdiózással, elcsúszunk a próbákkal (lassan mehetnénk jégtáncolni) és a tetejébe még szakdogát is írunk (mert mi a való életben nem bruce wayne, vagy peter parker vagyunk, hanem egyetemisták).
én meg most elmegyek parókát venni.
